„A sikeres ember az alatt az idő alatt halad előre, amit mások elpazarolnak.”
Mivel számomra az időbeosztás és az idő kihasználása nagyon fontos tényező ezáltal kizártam az életemből minden olyan tevékenységet amelyek elveszik tőlem az értékes időt és más irányba terelgetik a gondolataimat.
Minap a kislányom a kezembe adta a televízió távkapcsolóját, hogy kapcsoljam át másik csatornára a tv-t.
Képzeld kicsit el gondolkoztam, hogy hogyan is kell.
A külső médiát teljesen kiiktattam az életemből!
Olyan dolgokkal foglalkozom, hogy a nap 24 óráját minőségben tölthessem el amely dolgok előre visznek és viszik az életünket.
Reggel amikor felébredek ami változó 5-9 óra közötti idő szokott lenni még az ágyban feküdve megtervezem a napomat.
Minden nap arra törekszem, hogy a napi tervezett célomat elérjem.
Természetesen vannak hosszú távú tervek is de megtanultam, hogy sokkal könnyebb elérni azokat ha apró lépésekre bontjuk.
Na de ez mindennel így van!
Apró lépésenként előre a cél felé!
Most nem fogok a család és az itthoni teendőkről részletesen írni mert nem az a célja a blogomnak, hogy ezeket a tevékenységeket boncolgassuk hanem az hogy a network marketing területen történő munkásságomat mutassam be nektek.
Természetesen az időbeosztásomat úgy rakom össze hogy a családomra is jusson mindig idő!
A network marketinggel napi szinten 6-10 órát foglalkozom.
Ez egy reális idő amit rászánok mert ha belegondolsz a mókuskereket hajszolva az emberek elmennek a munkahelyükre utazással összesen 8-13-órát is távol vannak a családtól és az otthontól.
Én ezt most már másképpen teszem mert saját magam osztom be az időmet és az otthonomban dolgozom javarészt kényelmesen.
Na de térjünk vissza mert még csak most ébredtünk fel.
Indulhat a nap.
Mivel online dolgozom javarészt ezáltal mindenképpen fontos hogy megnyomjam az egyéb szükségletek elvégzése után a POWER gombot a laptopomon.
A munkaterület a Facebook!
Több millió emberrel tudok a közösségi csatorna által nyújtott lehetőséggel kommunikálni napi szinten.
Pedig egy kis faluban élek a Börzsöny hegységben.(Napi szinten hallom munkatársaktól vagy ügyfelektől .Háát én egy kis faluban élek és itt…..)
Első teendő, hogy átolvasgatom az üzeneteimet és tudásszintemnek megfelelően válaszolgatok mindegyikre.
Majd megmutatom magam a közösségnek hogy mivel is foglalkozom.
Minden nap ez a monoton munka!!
Ugye milyen unalmas!
Közben betekintek a munkatársaim chat csoportjaiba átnézem a globális hírfolyamot és kedvelem az aktívan dolgozó munkatársaim bejegyzéseit.
Nem elfelejtendő dolog az sem hogy az ismerőseidet akiknek épp születésnapja van felköszöntsd és szerezz nekik egy örömteli pillanatot.
Mert figyelemmel kell követni egy közösségi csatornán az ilyen jellegű dolgokat is!
Valami kezdődik!!!
Hurrá!
Megmutattam magam hogy mivel foglalkozom és kezdenek az emberek érdeklődni, hogy mi is az a lehetőség amit ajánlok nekik.
Javarészt kapkodó pénzt hajszoló és dolgozni nem akaró emberek érdeklődését kelti fel az ajánlatom.
Sokan azt hiszik, hogy nem kell semmit sem tenni a siker és az előrehaladás érdekében.
Majd amikor felhívom a figyelmüket, hogy miről is van itt szó akkor meghátrálnak.
Sok ilyen ember van ám!!
Na de én nem adom fel mert kitartó vagyok és tudom azt hogy az ilyen embereken nem is lehet a jövőben segíteni.
Az eddigi munkásságom során nagyon sok emberrel kommunikáltam és kommunikálok online és meg kellett tanulnom azokat a lépéseket hogyan tudom minél rövidebbre és célravezetőbbé tenni egy ügyféllel az adott kommunikációt.
Igen az idő!!
Soha nem tukmálok, bizonygatok és nem erőltetek rá senkire semmit.
Megtehetném na de az nem én lennék!
Én sem örülnék neki ha valaki leöntene forró vízzel!
Elszaladnék azonnal.
Annak mi értelme van, hogy elhúzok egy mézesmadzagot és mondogatom Hoffmann meséit.
Nem ez a cél!!
A fő cél, hogy segítséget nyújtsak az embereknek és bizalommal legyenek felém.
Megmutassam nekik azt a lehetőséget amivel én is foglalkozom és átadhassam nekik azt a tudást és sikerélményt amit én is megéltem és megélek.
Természetesen csak azon az emberen lehet segíteni aki kéri és akarja is.
Ezt is észre lehet venni a legeslegelején.
Az első 3-4 mondatnál már minden eldől!
A cél a döntés!
Minden ügyfélhez úgy állok hozzá hogy negatív!
A cél, hogy pozitívvá váljon a bizalom megszülessen.
Az ügyfelek kérdéseiből vagy válaszaikból nagyon sok mindent meg lehet tudni, hogy közelebb juthassak a célomhoz.
A döntést azt nem én hozom mindig az ügyfél és a döntésének az erőssége határozza meg a jövőbeli tetteket is.
A lehetőség átadódott a tanulás kezdődhet!
Na itt van egy nagy bibi!!
Tanulás!
Sokak úgy vélik, hogy mindent tudnak és tudásanyag nélkül lehet ebben a szakmában eredményeket elérni majd profivá válni!
Megnyugtatlak, hogy ilyeneken ne merengj!
Ezek nem jó gondolatok!!
Az ügyfeleim többsége arra nem méltatja magát hogy megnézze a profilomat amiről aztán igazán kiderülne, hogy mivel foglalkozom.
Ugye?
Na de vannak azért olyanok is akik így tesznek és tovább tájékozódnak majd úgy indulunk neki a dolognak.
Ez a jobbik eset ha hosszútávon tervezünk.
Én magamból kiindulva ha szeretnék valami dologba belevágni akkor törekszem arra hogy maximálisan tájékozott legyek.
Főleg ha valami komolyan érdekel.
Gondolj bele: már a 3. mosógéped megy tönkre és veszed a fáradságot, hogy megkeresd a számodra a legmegfelelőbb negyediket.
Jobban körülnézel olvasgatsz esetleg fórumokon tájékozódsz, tapasztalatokat hallgatsz meg és az alapján fogod meghozni a döntésedet mert nem szeretnél negyedjére pórul járni!
Na én ilyen vagyok!
Folyt köv…….
(Ha te is szeretnéd követni a bejegyzésemet hogy jobban megismerj kommenteld bátran a posztom alá.)